Világ (1 Oldal)

Erős, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet, evakuálni kellett a lakosságot
Erős, 8,7-es erősségű földrengés rázta meg szerdán Oroszország távol-keleti Kamcsatka-félszigetét. A földmozgás 3-4 méteres szökőárt okozott, evakuálásokat tett szükségessé, és épületeket rongált meg – közölték a hatóságok.
11:10 Július 30, 2025
Események 4 1 хвилина

Trump bejelentette, hogy véget vetett a thaiföldi–kambodzsai háborúnak
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az öt napig tartó harcok után sikerült tűzszüneti megállapodást elérnie Thaiföld és Kambodzsa között, írta saját közösségi oldalán, a Truth Socialon közzétett bejegyzésében.
10:30 Július 30, 2025
Politika 57 1 хвилина

A Kreml feltételeket szab a Putyin–Trump-találkozóhoz
A Kreml közölte, hogy az orosz és az amerikai elnökök közötti találkozó csak alapos szakértői szintű előkészítés után lehetséges, jelentette be Dmitro Peszkov, a Kreml szóvivője.
09:47 Július 30, 2025
Politika 134 1 хвилина

Ukrajna további 11 IRIS-T légvédelmi rendszert kap Németországtól
Ukrajna Németországtól további 11 IRIS-T légvédelmi rendszert fog kapni – erről Olekszij Makejev, Ukrajna németországi nagykövete számolt be.
09:07 Július 30, 2025
Politika 230 1 хвилина

Több mint 30 ember halt meg Peking térségében a heves esőzések miatt
Már 38-ra emelkedett az özönvízszerű esőzések halálos áldozatainak száma Peking környékén – jelentette kedden a kínai állami média.
08:35 Július 30, 2025
Események 210 1 хвилина

Végzetes hajóbaleset a Duna-deltában: négy halott, köztük egy gyermek
Turistákat szállító sétahajó borult fel hétfő este a Duna-deltában – négy utas, köztük egy gyermek életét vesztette, számolt be róla a News.ro a Tulcea megyei katasztrófavédelem tájékoztatása alapján.
22:30 Július 29, 2025
Események 347 1 хвилина

Korlátozzák a britek a felnőtt tartalmú oldalak hozzáférését a kiskorúak szűrése érdekében
Péntektől kezdődően közel hatezer felnőtt tartalmat kínáló weboldal köteles életkor-ellenőrzést végezni az Egyesült Királyságban. Az új szabályozás célja, hogy megakadályozza a 18 éven aluliak hozzáférését a kiskorúak számára nem megfelelő tartalm...
22:13 Július 29, 2025
Közélet 246 1 хвилина

Több reptéren is eltörlik a 100 ml-es folyadékra vonatkozó korlátot
Az Enac, vagyis az Olasz Polgári Légügyi Hatóság úgy döntött, hogy bizonyos olasz repülőtereken a kapuknál ezentúl a beszállókártya mellé már nem kell bemutatni a személyes okmányokat, útlevelet, személyi igazolványt.
21:29 Július 29, 2025
Közélet 263 1 хвилина

Megkezdték a Korond-patak elvezetését a parajdi sóbánya védelmében
Hétfő hajnalban megkezdték a Korond-patak vizének bevezetését abba a csőrendszerbe, amelyet kifejezetten az elárasztott parajdi sóbánya felett építettek ki. A hatóságok tájékoztatása szerint ezzel a beavatkozással a sürgősségi munkálatok a végső s...
20:52 Július 29, 2025
Közélet 246 1 хвилина

Litvánia megerősítené légvédelmét a határon a drónincidensek után
Litvánia további légvédelmi erőket kíván bevonni légterének védelmébe, miután két drón is berepült az ország területére Fehéroroszország felől.
20:34 Július 29, 2025
Politika 293 1 хвилина

Oroszország teljes tilalmat vezetett be a benzinexportra
Oroszország kormánya teljes tilalmat rendelt el a benzin külföldre történő szállítására. A döntés legalább augusztus végéig érvényben marad.
19:33 Július 29, 2025
Gazdaság 311 1 хвилина

Az Egyesült Államok 2008 óta először ismét nukleáris fegyvert helyezett el Nagy-Britanniában
Az Amerikai Egyesült Államok, úgy tűnik, 2008 óta először ismét nukleáris fegyvert telepített Nagy-Britanniába – ezzel is jelezve Vlagyimir Putyin felé, hogy az USA továbbra is kiemelten figyel Európa biztonságára.
19:15 Július 29, 2025
Politika 293 1 хвилина

Az utóbbi időben a lengyelek több okból kifolyólag elkezdtek rosszabbul viszonyulni az ukránokhoz – varsói ukrán követ
A lengyelek viszonyulása az ukránokhoz és az ukrán menekültekhez az elmúlt években észrevehetően romlott, amit a szociológiai felmérések is megerősítenek, az ok összetett – jelentette ki Vaszil Bodnar.
19:01 Július 29, 2025
Közélet 323 1 хвилина

Panaszt tett egy migráns, mert a feleségét férfi orvos látta el egy salzburgi kórházban
Fokozódik a társadalmi feszültség a migránsokat befogadó európai országokban. Nemrég egy salzburgi tartományi kórházban egy muszlim férj azt követelte, hogy feleségét kizárólag női orvosok kezeljék.
17:22 Július 29, 2025
Közélet 235 1 хвилина

A németországi vonatbalesetben öt ukrán állampolgár sérült meg, köztük gyermekek is
A németországi vonatbaleset sérültjei között öt ukrán állampolgár is van.
16:50 Július 29, 2025
Események 252 1 хвилина

Az Európai Parlament 2027-re gyorsítaná az orosz gáz tilalmát
Már olyan javaslatok is elhangzottak, hogy szankciókat kellene bevezetni azokkal a vállalatokkal szemben, amelyek megsértik a tilalmat – akár az energiahordozók kereskedelmére vonatkozó engedélyük visszavonásáig is.
16:34 Július 29, 2025
Politika 331 1 хвилина

Oroszország is hatalmas demográfiai válsággal küzd
Egyre súlyosabb mértéket ölt a demográfiai válság Oroszországban. Erre maga Anton Kotyakov munkaügyi miniszter világított rá kedden, amikor Vlagyimir Putyint arról tájékoztatta, hogy a becsléseik szerint 2030-ig 10,9 millió embert kell bevonni az ...
16:16 Július 29, 2025
Közélet 195 1 хвилина

Brenzovics László is előadást tartott a Nemzetpolitikai kerekasztal – Ránk számíthatsz! című panelbeszélgetésen
A Nemzetpolitikai kerekasztal – Ránk számíthatsz! című panelbeszélgetésen a Kárpát-medencei és nyugati diaszpórában működő jelentős magyar szervezetek vezetői, valamint a magyar kormány képviselői osztották meg gondolataikat az elmúlt év kihívásai...
16:00 Július 29, 2025
Politika 235 1 хвилина

Több tízezer mesterséges intelligenciával működő csapásmérő drónkészletet kap Ukrajna egy amerikai cégtől
A hadviselés új fejezetét nyithatják a mesterséges intelligencia vezérelte drónok. Az Auterion úgy véli, hogy a drónok irányítását végző szoftvere más európai országok számára is érdekes lehet.
15:04 Július 29, 2025
Közélet 235 1 хвилина

Oroszország lezár 20 átkelőhelyet az Ukrajnával közös határon
Az orosz kormány augusztus 1-jétől hivatalosan lezárt 20 ellenőrzőpontot az ukrán határon.
14:26 Július 29, 2025
Politika 273 1 хвилина

Hackertámadás miatt nyomoz az orosz főügyészség az Aeroflot leállása miatt
Az orosz főügyészség számítógépes információkhoz való jogtalan hozzáférés címén vizsgálatot indított, ugyanis a hatóság közlése szerint hackertámadás következtében hibásodott meg az Aeroflot információs rendszere – számolt be róla hétfőn az MTI.
14:02 Július 29, 2025
Események 212 1 хвилина

Ukrajna német nagykövete szerint Berlin egyre nyitottabb Ukrajna NATO-tagságára
Berlin egyre nyitottabb Ukrajna NATO-tagságára – erről számolt be Olekszij Makejev, Ukrajna németországi nagykövete a Jevropejszka Pravda ukrán hírportálnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
13:47 Július 29, 2025
Politika 262 1 хвилина

Hírszerzés: az Oroszország elleni szankciók fokozták Kalinyingrád elszigeteltségét
A 2022-ben bevezetett szankciókat követően Oroszország szállítási tranzitköltségei megnőttek, különösen a kalinyingrádi régióba vezető útvonalakon, jelentette be az Ukrajna Külügyi Hírszerző Szolgálata.
11:55 Július 29, 2025
Politika 213 1 хвилина

Többen megsérültek egy késes támadásban egy Michigan állambeli hipermarketben
11 ember megsérült egy hipermarketben elkövetett késes támadásban Michigan államban – írja a CNN. A támadást követően a hatóságok perceken belül a helyszínre érkeztek és őrizetbe vették a 42 éves elkövetőt. A hatóságok a tettes személyazonosságát ...
10:32 Július 29, 2025
Események 342 1 хвилина

Nem csak vámokról szól az EU–USA megállapodás: Ukrajna is a háttérben van
Ukrajnáról is szól az Európai Unió és az Egyesült Államok előző nap megkötött kereskedelmi keretegyezménye – jelentette ki hétfőn Maros Sefcovic.
10:10 Július 29, 2025
Gazdaság 216 1 хвилина

Berlinben a rendőrség feloszlatott egy palesztinbarát tüntetést, sokan megsérültek
Berlinben a rendőrség feloszlatott egy palesztinbarát tüntetést, 57 embert őrizetbe vett a Gázai övezetben élő palesztinok támogatására szombaton tartott megmozduláson, 17 rendőr megsérült - közölték a hatóságok.
09:44 Július 29, 2025
Események 304 1 хвилина

Hacker támadás érhette az orosz Aeroflot rendszerét, közel 50 járatot töröltek
Az Aeroflot orosz légitársaság hétfőn közölte, hogy 42, Moszkvába érkező, illetve Moszkvából induló járatot törölt információs rendszerének meghibásodása miatt.
08:50 Július 29, 2025
Események 243 1 хвилина

Ismeretlen drón sértette meg Litvánia légterét Fehéroroszország felől
Litvánia légterét megsértette egy ismeretlen drón július 28-án, amely feltehetően Fehéroroszország felől hatolt be az országba – közölték a hatóságok.
08:35 Július 29, 2025
Események 293 1 хвилина

Óriásit nőtt tavaly a magyarok vagyona, lekörözték egész Európát
Európán belül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a polgárok vagyona az utóbbi két évben – derült ki a svájci központi multinacionális befektetési bank, a UBS jelentéséből.
22:33 Július 28, 2025
Gazdaság 280 1 хвилина

Kizárta Amerika a transzneműeket a női sportversenyekből
Az Egyesült Államokban döntést hoztak, Donald Trump amerikai elnök tényleg megvalósítja a férfi sportolók kizárást a női sportversenyből.
16:25 Július 28, 2025
Sport 206 1 хвилина

Katar a gázszállítás leállításával fenyegeti Európát az EU-s irányelv miatt
A katari kormány figyelmeztette a belga hatóságokat az európai cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításának lehetséges csökkenéséről, mivel nem értenek egyet az átfogó fenntarthatósági ellenőrzésekről szóló új uniós irányelvvel.
16:03 Július 28, 2025
Gazdaság 302 1 хвилина

30 év után közvetlen légijárat indul Moszkva és Phenjan között
Közvetlen légi járatot indít a Nordwind Airlines Moszkva és Phenjan között – közölte vasárnap az orosz légitársaság.
15:26 Július 28, 2025
Gazdaság 270 1 хвилина

Iránban fegyveresek támadtak rá egy bíróság épületére, többen meghaltak
Délkelet-Iránban ismeretlen támadók szombaton fegyverekkel és gránátokkal támadták egy bíróság épületét Zahedan városában, hat embert megöltek, köztük egy gyermeket, 20-an megsebesültek, számolt be az Ukrinform az AP hírügynökségre hivatkozva.
14:25 Július 28, 2025
Események 352 1 хвилина

Megállapodott Trump és Ursula von der Leyen
Donald Trump amerikai elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével tartott skóciai megbeszélése után bejelentett: megállapodtak a vámok ügyében, amelyekről hónapok óta folynak a tárgyalások.
09:44 Július 28, 2025
Gazdaság 307 1 хвилина

Okostelefon-visszahívás indult
A Sony visszahívást indított az Xperia 1 VII típusú okostelefonok egy részére, miután néhány modellnél komoly áramellátási hibák léphetnek fel.
22:28 Július 27, 2025
Közélet 470 1 хвилина

Fertőző betegség kezdett el terjedni Szlovákiában
Az utóbbi napokban aggasztó gyorsasággal terjed a hepatitisz A, közismertebb nevén sárgaság Szlovákiában.
22:15 Július 27, 2025
Közélet 424 1 хвилина

Nem megfelelő gépeket is le akarna frissíteni Windows 11-re a Microsoft
Microsoft az utóbbi hetekben ismét elkezdte terjeszteni a KB5001716 jelű frissítést, aminek célja a felhasználók ösztönzése a Windows 10-ről történő áttérésre.
22:08 Július 27, 2025
Közélet 379 1 хвилина

Ukrajnáé a világ nyolcadik legmagasabban finanszírozott hadsereg
Az ukrán hadseregre költötték el a nyolcadik legmagasabb összeget a világon 2024-ben a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet által gyűjtött adatok alapján – írja az Unian.
21:48 Július 27, 2025
Gazdaság 426 1 хвилина

Az elhivatott grófnő, aki életét tette az árva és veszélyeztetett gyermekek megmentésére
Ma 250 éve született az első magyarországi óvodák megalapítója, Brunszvik Teréz grófnő.
21:09 Július 27, 2025
Történelem 275 1 хвилина

Majdnem megduplázódott tavaly a cseh fegyverexport
Vásárolni is jóval többet vásárolt fegyverekből Csehország, mint 2023-ban. A fegyverexport értéke meghaladta a 105 milliárd koronát.
16:27 Július 27, 2025
Gazdaság 293 1 хвилина

Kamatot csökkentett az orosz jegybank
Az orosz jegybank 200 bázisponttal 18%-ra csökkentette irányadó kamatát, hogy élénkítse a hitelezést és a gazdasági növekedést, miután a makacs infláció enyhülni kezdett – írja a Reuters. A kamatvágás megfelel az előzetes elemzői várakozásoknak.
20:25 Július 26, 2025
Gazdaság 334 1 хвилина

Trump: ha nem születik megállapodás, maradnak a vámok
A kanadai–amerikai kereskedelmi tárgyalások zsákutcába juthatnak. Donald Trump szerint lehet, hogy nem is lesz megállapodás, helyette egyoldalúan vezethetnek be 35 százalékos vámot a kanadai termékekre.
17:14 Július 26, 2025
Gazdaság 282 1 хвилина

A cél előtt öklelte fel az álversenyzőt egy rendőr a Tour de France-on (videó)
Apróbb közjáték vezette fel a Tour de France háromhetes országúti kerékpárverseny 17. szakaszának befutóját: elsőként egy amatőr kerékpáros akart áthaladni a valence-i célvonalon, ám még időben észlelték a szervezők a kordonokon átjutót és néhány ...
21:02 Július 25, 2025
Sport 367 1 хвилина

Nem fogtak kezet az ukránok a szerbekkel Lengyelországban
A Konferencia-liga-selejtező második fordulójában csütörtök este az ukrán Olekszandrija csapata a háborús helyzet miatt Lengyelországban, Katowicében fogadta a szerb Partizan Belgrád gárdáját. Az ukrán csapat játékosai is ellenségesen viselkedtek ...
19:42 Július 25, 2025
Sport 399 1 хвилина

Az ungvári Vlada Harkova vívóvilágbajnok lett
Aranyérmet szerzett az ungvári Vlada Harkova a 2025-ös vívó-világbajnokságon, amelynek a grúziai Tbiliszi adott otthont – számolt be róla a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal sajtóosztálya.
14:51 Július 25, 2025
Sport 374 1 хвилина

114 éves korában meghalt Fauja Singh, a világ legidősebb maratoni futója, miután elütötte egy autó
114 éves korában meghalt a világ legidősebb maratonfutójaként számontartott Fauja Singh – számolt be az AP. A „turbános torpedó” becenevű sportoló azt követően vesztette életét, hogy elütötte egy autó.
22:01 Július 20, 2025
Sport 767 1 хвилина

Uszik újraírta a boksztörténelmet, az ukrán harmadszor is vitathatatlan világbajnok lett
Olekszandr Uszik a 38 éves ukrán profi bokszoló harmadszor is vitathatatlan világbajnok lett, ezúttal másodszor a nehézsúlyban, miután a Daniel Dubois elleni címmeccsen a Wembley Stadion 90 000 nézője előtt az 5. menetben kiütötte brit kihívóját.
10:09 Július 20, 2025
Sport 718 1 хвилина

Egy 3800 éves harcos kurgánra bukkantak Azerbajdzsánban
Egy újonnan feltárt, középső bronzkorból származó kurgán és a belőle kinyert kivételes régészeti anyagok fényt derítenek az ókori Azerbajdzsán elitjére.
22:29 Július 18, 2025
Történelem 521 1 хвилина

Trump zsebre tett egy aranyérmet a vb-döntő díjkiosztóján
Szokatlan jelenet zárta a vasárnapi klubvilágbajnoki döntőt: Donald Trump amerikai elnököt a kamerák rögzítették, amint egy győzteseknek járó érmet a zakója belső zsebébe csúsztat, miután a Chelsea 3–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint a MetLife ...
22:15 Július 17, 2025
Sport 853 1 хвилина

Súlyos bundabotrány rázta meg az orosz labdarúgást
Egy bátor játékvezető vallomása nyomán derült fény arra, hogy a Torpedo Moszkva bírókat vásárolt meg annak érdekében, hogy visszajusson az élvonalba. Kár volt.
21:21 Július 15, 2025
Sport 791 1 хвилина

46-os méretű csizmát találtak az I. századból Nagy-Britanniában
Anglia északi részén a régészek egy óriási méretű lábbelire bukkantak, amelyet az ókori római katonák viselhettek. A brit Magna nevű római erőd területén előkerült csizma mérete meghaladja a 30 cm-t, ami a mai 46-os cipőméretnek felel meg – ez len...
21:06 Július 15, 2025
Történelem 464 1 хвилина

Tehén támadt a sportolónőre, súlyosan megsérült
Augusztus végén rajtol a világ legrangosabb terepfutóversenye, az Ultra Trail Tour du Mont Blanc (UTMB). A spanyol Sara Alonso azonban kénytelen lesz kihagyni a terepfutó versenyt, miután a hétvégén súlyosan megsérült egy tehéntámadásban.
19:19 Július 15, 2025
Sport 613 1 хвилина

Rekordgázsiért veri véresre egymást a vitathatatlan trónért Uszik és Dubois
Már szinte minden készen áll arra, hogy július 19-én a londoni Wembley-ben majd százezer ember előtt összecsapjon egymással a profi boksz királykategóriájának két világbajnoka a vitathatatlan címért.
22:18 Július 11, 2025
Sport 977 1 хвилина

„Kolobrzegi Vénusz” – 6000 éves figurát fedeztek fel Pomerániában
A mészkőből készült, szem, orr és száj nélküli, mindössze 12 centiméter magas figurát az „évszázad felfedezésének” tartják, és új megvilágításba helyezheti Lengyelország régészeti történetét.
22:25 Június 30, 2025
Történelem 803 1 хвилина

Rátalálhattak az első vámpír sírhelyére egy kis szerb faluban
Egy elfeledett temető eldugott sarkában, a bozóttal benőtt sírok között megbújik egy három évszázados sírkő, ami a helyiek szerint nem csupán egy férfi nyughelye, hanem a világ első dokumentált vámpírjának sírja is.
22:15 Június 30, 2025
Történelem 852 1 хвилина

Évtizedek után került elő egy nyom, de továbbra is rejtély, hová tűnt Saint-Exupéry
Ma 125 éve született Antoine de Saint-Exupéry francia pilóta és író.
22:25 Június 29, 2025
Történelem 856 1 хвилина

Új dinoszauruszfajt fedeztek fel Amerikában
Korábban ismeretlen dinoszauruszt írtak le Latin-Amerika déli csücskében talált maradványok alapján. Az új faj a Chadititan calvoi nevet kapta, és a Titanosaurus nem hatalmas, hosszúnyakú növényevői közé tartozott.
21:53 Június 28, 2025
Történelem 780 1 хвилина

Monumentális antik márványfejre bukkantak régészek Rómában
Monumentális antik márványfejre bukkantak régészek Rómában Traianus fóruma alatt. Róma polgármestere szombaton a közösségi oldalán jelentette be, hogy a lelet egy dús hajkoronát viselő, átható tekintetű férfifej, amely évszázadokon át a föld alatt...
22:03 Június 22, 2025
Történelem 787 1 хвилина

Korábban sosem látott dinoszauruszt azonosítottak
Az új fajról szóló tanulmány alapján a hüllő a hírhedt Tyrannosaurus rex rokona volt, és a Khankhuuluu mongoliensis, vagyis a „Mongólia sárkányhercege” nevet kapta.
22:22 Június 14, 2025
Történelem 1043 1 хвилина

A mesterséges intelligencia feltárta a rejtett nyelvi mintákat és a Biblia valószínűsíthető szerzőjét
Döntést született, hogy a mesterséges intelligencia képességeit alkalmazzák az emberiség egyik legtiszteltebb szövegének, a Bibliának a tanulmányozásában.
22:06 Június 7, 2025
Történelem 818 1 хвилина
Kárpátalja
A Republic dalaival is megismerkedhetnek a gyerekek Kisgejőcön az idei Gitár-, Ének- és Verstáborban
10:51 Július 30, 2025
Az orvosok a vírusos hepatitiszek elleni küzdelemre szólítanak fel
10:11 Július 30, 2025
Técsőn kigyulladt egy lakóház
21:46 Július 29, 2025
Aktuális (2025.07.29) 15 éves a Jankovics Mária Alkotótábor (videó)
17:00 Július 29, 2025
Nyugat-ukrajnai magyar szervezetek számára vitt segélyszállítmányt a Máltai Szeretetszolgálat (videó)
16:25 Július 29, 2025
Több hír Kárpátaljáról Kiemelt téma
Ukrajna
Orosz álhír, hogy Jermak, Budanov és Zaluzsnij az Alpokban puccsot szervezett Zelenszkij ellen – katonai hírszerzés
09:23 Július 30, 2025
Kijevben őrizetbe vették orvosok egy csoportját, akik mozgósítást kerülőket menekítettek külföldre
08:50 Július 30, 2025
Szibiha: az Oroszország elleni szankciók maximális szinkronizálása jön a következő hetekben
21:07 Július 29, 2025
Zelenszkij ismertette a kiszabadított hadifoglyok számát
20:11 Július 29, 2025
Az orosz megszállók rakétacsapást mértek Kamjanszkéra, többen életüket vesztették
20:00 Július 29, 2025
Több hír Ukrajnából A nap hírei
Világ
Erős, 8,8-as erősségű földrengés rázta meg a Kamcsatka-félszigetet, evakuálni kellett a lakosságot
11:10 Július 30, 2025
Trump bejelentette, hogy véget vetett a thaiföldi–kambodzsai háborúnak
10:30 Július 30, 2025
A Kreml feltételeket szab a Putyin–Trump-találkozóhoz
09:47 Július 30, 2025
Ukrajna további 11 IRIS-T légvédelmi rendszert kap Németországtól
09:07 Július 30, 2025
Több mint 30 ember halt meg Peking térségében a heves esőzések miatt
08:35 Július 30, 2025
Több hír a világból